hutoszekreny3

A háztartási berendezések közül minden bizonnyal a hűtők és a fagyasztószekrények fogyasztják a legtöbb energiát. Éjjel-nappal működniük kell, hiszen e nélkül a felhalmozott élelmiszer megromlik. Üzemük során azonban sok villamos-energiát fogyasztanak. Azonban egy kis praktikával, odafigyeléssel a költségek nagymértékben csökkenthetők. Lássunk most tíz jó tanácsot a probléma kezelésére.

1. Tipp: Lehetőleg A++ készüléket vásároljon!Az A energiaosztályú gépek energiafogyasztása a legkedvezőbb, így azok CO kibocsájtása, s ez által környezetterhelése a legalacsonyabb. Azonban 2003-tól bevezetésre került az A+ és az A++ kategória is, amely a fogyasztásban még több 25%-45% energiamegtakarítást is eredményezhet.

2. Tipp: Ne nyitogassa feleslegesen a hűtő ajtaját! A beáramló meleg levegőt is le kell a készüléknek hűtenie, így több energiát emészt fel. De nemcsak emiatt kell tartózkodni a felesleges nyitogatástól. A frissen berakott ételek nem hűlnek le megfelelően, ezért megromolhatnak. Emellett a folyamatos nyitogatás miatt a folyékony ételek kiborulhatnak, ezáltal a baktériumok könnyen elszaporodnak és kellemetlen szagok keletkeznek.

3. Tipp: Üzemeltessen energiatakarékosan! A korszerű hűtőkön már van energiatakarékos funkció, melyet célszerű használnunk. Ha nincs ilyen beépítve, akkor állítsuk a termosztátot a hűtőtérben 5-6 fokra, a fagyasztótérben pedig -18 fokra! Az így beállított hűtőszekrény a legoptimálisabb értéken üzemel az ételek tárolására és a hűtők energiafogyasztására is.

4. Tipp: A legjobb, ha minél több élelmiszert tárolunk a hűtőben! A „tömött” hűtőben a levegő áramlása nem közvetlen, hanem megtörik. Lehetőség szerint pakoljuk tele a hűtőszekrényt és a fagyasztót! Mindemellett a nagy mennyiségű hideg étel a hőtehetetlenség miatt jobban tartja a hideget, mint önmagában a hűtőkészülék. Így a beáramló meleg levegő is jobban és gyorsabban le tud hűlni.

5. Tipp: Évente egyszer kötelező leolvasztás és fertőtlenítés! Az új hűtők már rendelkeznek automata leolvasztási funkcióval. Azonban régi szekrények esetén nekünk kell gondoskodni az óriási jégdarabok eltávolításáról, melyek egyébként tovább rontják a hűtő hatásfokát, így több energiát fogyasztva. Öt milliméteres (fél ujjnyi) jégréteg esetén 30 százalékkal nő az energiafogyasztás.

6. Tipp: Inkább egy nagy, mint két kicsi! Meglévő hűtőnk mellé még egyet beállítani sokkal gazdaságtalanabb, mint egy nagyot vásárolni. Ez utóbbival ugyanis 20%-al több energiát spórolhatunk meg, ha nagyobb hűtőtérre van szükségünk. Különösen a fagyasztók esetén lehet számottevő a különbség.

7. Tipp: Megfelelően szellőzzön a kondenzációs rács! A hűtőgépek működésük során elszállítják a meleg levegőt a szekrényből, melyet azután hátul az un. kondenzációs rácson leadnak a környezetnek. Éppen ezért ez a rész melegebb. Fontos, hogy itt megfelelő legyen a szellőzés, hogy a rendszer minél több hőt tudjon leadni. Ne toljuk egészen a falig a hűtőszekrényt, vagy ne takarjuk el, minimum 5 centi rést hagyjunk.A nem megfelelő szellőzés akár 10 százalékkal is növelheti az energiafogyasztást.

8. Tipp: Meleg ételt ne tegyünk a hűtőbe! Ezzel árthatunk a legtöbbet a készüléknek, valamint a hűtőtér hőmérséklete is pillanatok alatt felmelegszik. Ez azt eredményezi, hogy a hőmérséklet kiegyenlítés során alaposan megnő a fogyasztás.

9. Tipp: Gondoljuk meg, hova helyezzük el a hűtőt! A túlzott meleg csökkenti a kompresszor, valamint a kondenzátor hatásfokát, ami energiafogyasztás növekedést eredményez. Célszerű a hűtőt a tűzhelytől távol elhelyezni, olyan helyen ahol a hőmérséklet viszonylag állandó.

10. Tipp: Fontos a jó szigetelés! Az ajtó mellett a tömítések az idő előrehaladtával elöregszenek. Éppen ezért legalább kétévente ellenőrizzük a tömítéseke. Az ajtó jó záróképességét egy egyszerű papírlappal is ellenőrizhetjük. Helyezzünk egy A4-es papírlapot az ajtó és a tömítés közé. Ha kissé nehezen lehet kihúzni, a tömítés jó. Ha viszont ellenállás nélkül, a szigetelést cserélni kell.

Vállalkozása van? A hűtőszekrény helyett hűtőteret használ árui tárolásához? Önnek is van néhány jó tippünk, hogyan csökkentheti működési költségeit.

A blog támogatója a 100%-ig magyar tulajdonban lévő, hűtőkamrák, hűtött terek, és hűtőkamraajtók gyártásával foglalkozó Hűtőépítő Kft.