Hűtőmester

ipari és kereskedelmi hűtés szakmai blog

Hutomester

LED világítás hűtőbútorokba

1 Hozzászólás

Az élelmiszerboltokban található hűtők világításának minősége nem elhanyagolható szempont, hiszen a polcokon elhelyezett áruk megfelelő látványát a beépített fényforrások biztosítják, sok helyen mégis halovány, rosszul bevilágított bútorokkal találkozhat a vásárló. Az esztétikai szempontokon túl a gyenge fény az energiafelhasználás szempontjából sem bizonyul kielégítőnek.

A hagyományos világítótestek fényereje ugyanis a hideg környezet hatására drasztikusan, akár 70-80%-kal is csökkenhet, miközben a fogyasztásuk semmit sem változik. Így az esetenként 50 W feletti teljesítmény ellenére is gyenge fényt bocsátanak ki. Ráadásul a tartós hideg a felére csökkentheti az amúgy sem hosszú élettartamukat. Fokozottan igaz ez a mélyhűtőkben elhelyezett fénycsövekre, ahol a jócskán fagypont alatti hőmérséklet mellett ezek az eszközök képtelenek a feltűntetett adatoknak megfelelő működésre – az energia-felvételt leszámítva. Rengeteget fogyasztanak, és alig világítanak.

A technikai fejlődésnek köszönhetően a LED világítótestek manapság már minden téren felvehetik a versenyt a hagyományos (energiatakarékos) fényforrásokkal. Pár éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy egy T8-as kompakt fénycsövet LED csővel váltsanak fel, hiszen a néhány száz lumenes fényáram meg sem közelítette volna az 50 W körüli teljesítménnyel 2000 lumen feletti értéket produkáló hagyományos csöveket.

A helyzet mára megváltozott: a LED fénycsövek 18-20 W teljesítménnyel képesek megközelíteni a hagyományos, 50-80 W-os „neonokat”. Ha figyelembe vesszük, hogy a 360°-ban sugárzó kompakt csövek fényének egy része, a vetők és tükrök ellenére elvész, a LED fénycsövek 120°-os sugárzási szöge ellenben garantálja a technikai adatok között feltűntetett fényáramot, akkor még az a kis különbség is elhanyagolhatónak tűnik, amellyel a hagyományos fénycsövek eddig előnyben voltak a LED-ekkel szemben. Ennek köszönhetően a legtöbb hűtőben használt T8-as – lényegesen nagyobb fogyasztású – fénycsövet nyugodt szívvel lehet T5-ös LED fénycsőre cserélni.

Az egyik legfontosabb tulajdonságot – a fényerőt – tekintve tehát közel azonos mutatókat találunk, minden más esetben azonban hatalmas a különbség. A LED fénycsövek élettartama 40-50 ezer óra, szemben a hagyományos eszközök jóval szerényebb, 8-10 ezer órájával. A LED-ek nem igényelnek karbantartást, nem villódznak, a fel- és lekapcsolás gyakorisága nem befolyásolja sem a teljesítményüket, sem az élettartamukat, nem bocsátanak ki káros sugarakat, és hőkibocsátásuk is elhanyagolható.

Energiatakarékos és környezetbarát működésüknek köszönhetően hatékonyságuk minden szempontból felülmúlja a hagyományos fénycsöveket.
A LED fénycsövek (és a LED világítás általában) minden eddig említett előnye hétköznapi körülmények között érvényesül a fent leírt módokon. Más a helyzet azonban, ha a csövek hűtő- vagy mélyhűtőbútorba kerülnek.

A hideg környezet jótékony hatásainak köszönhetően a rendesen szigetelt, minőségi LED fénycsövek élettartama akár a kétszeresére is nőhet, így megközelíthetik a 100 ezer órát is. Ráadásul a hőmérséklet a fényerőt egyáltalán nem befolyásolja. Azt mondhatjuk tehát, hogy a LED-ek esetenként akár 15-20-szor annyi ideig is működhetnek, mint a legtöbb helyen használt „normál” világítótestek, fényük pedig lényegesen erősebb, és állandó. Használatukkal sokkal hosszabb ideig, és sokkal látványosabban világíthatók meg a hűtőbútorok.

A LED fénycsövek nem csereszabatosak, vagyis a hagyományos csövek nem válthatók fel egy az egyben LED-es fényforrásra. Cseréjük szakértelmet igényel, mert az eredeti armatúra eltávolítását követően lehet csak felszerelni az új szerkezetet. Üzembe helyezésüket követően azonban a LED fénycsövek semmilyen karbantartást nem igényelnek – akár 10-15 éven keresztül. A beruházás így minden szinten megtérül, a hűtők pedig gazdaságosabbak, hatékonyabbak és esztétikusabbak lesznek, mint korábban bármikor.

Hűtőépítő.hu

Previous post

Lexan* energiatakarékos páragátló fóliák a Hűtőépítő kínálatában!

Next post

Kriogén fagyasztási eljárások az élelmiszeriparban

Vélemény, hozzászólás?

Hűtőmester

ipari és kereskedelmi hűtés szakmai blog