tainted21 

A nagy hiper- és szupermarketek hűtői között járva könnyen szembetűnik a laikus szemlélőnek is, hogy a hűtőbútorok higiéniája sokszor hagy kívánnivalót maga után. Nem nevezek meg egy céget sem, mert fölöslegesen nem keressük a bajt. Egy átlagos vásárló azonban könnyen kiszűrheti a nem megfelelő higiéniájú hűtőket.

Miről ismeri meg a vásárló a nem megfelelően takarított hűtőket? A húsos hűtővitrinben elég megnézni, hogy a tálcákon tárolt áruból van-e lecsöpögő húslé. Elhihetik, hogy a lecsöpögő húslét csak a nagyon lelkiismeretes dolgozó fogja napont többször letakarítani egy hiperben. Tisztelet tehát a kivételnek. Hová kerül a húslé? A kirakó tálcák alatt általában a hűtőbordák mellé, vagy alá kerül be, amely rendkívül nehezen tisztítható terület. Ennek a rejtett résznek a tisztítása úgy zajlik, hogy a bútor lekapcsolását követően ki kell venni a kirakó tálcát, ami alatt sokszor ujjnyi vastagon áll a beszáradt húslé, erős bűzt árasztva. Felszedése tisztítószerrel nagyon nehéz, inkább felkapartni, felvésni lehet, amellyel hosszú távon a hűtőbútor is leamortizálható.  Javasolt lenne ezeket a hűtőket legalább 3-4 hetente leolvasztani, és kitakarítani. Az alul összegyűlő beszáradt húslé csak gyűjtőhelye a baktériumoknak.

A nagytakarítást nem csak rendszeresen kell végezni, hanem írásban kell rögzíteni és meg kell nevezni a nagytakarításért felelős személyt. Hatósági szakembereknek  javaslom, hogy a vetessenek ki  a hűtővitrinekből egy-egy lemez kirakó tácát. Így láthatóvá válik a „rejtett” terület, a szennyeződések fellegvára, amely alapján a nagytakarítások hiánya vagy éppen megléte bizonyítható.

Hogyan használja a jó és lelkiismeretes kereskedő (sajnos kevés van belőlük) a bemutató hűtőpultokat és hűtővitrineket? Minden műszak elején és végén kötelező nedves ruhás takarítással, műszak közben bármely szivárgó húsáru után azonnali takarítással, havonta nagytakarítással. Ezzel nem csak a vásárlóink igényeit szolgáljuk, de összességében a modern higiéniás követelményeknek is megfelelünk.

taintedMásik gyöngyszem szokott lenni a hiper- és szupermarketeknél használatos – az eladótér közepére kitolt – AKCIÓS hűtött termékek gyűjtöhelye. Itt lényegében a lejárat közeli termékek promóciója zajlik, amely a legtöbb esetben durva hiányosságokkal kerül bemutatásra (pl hiányos csomagolás, csepegő áru, stb). Az ilyen hűtőbútorból soha nem vennék árut, hiszen annak bemutatása sokszor nem európai színvonalon zajlik. És egyébként. Ezek a termékek megsemmisítésre várnak. A lejárat közeli AKCIÓ csak egy utolsó esély az értékesítésre… Sajnos sok vásárló csak a jelentősen csökkentett árat nézi, a körítést nem veszi figyelembe. Mit várhatunk el egy olyan élelmiszer áruháztól, aki az eldótér közepére kihelyezett – lejárat közeli promócióval csábítja a vevőket? Mi lehet a háttérhűtőkben a színfalak mögött? Igaz lehet a legenda, mely szerint a lejáró szavatosságú húsáru mustáros pácolt grillhúsként majd eladhatóvá válik? Remélhetőleg nem.

Érdekes színfolt még a tejes hűtő, amely takarítása olyan szempontból könnyebb, hogy annak nincs szigetelt alsó része. Azaz a tejtermékek regálon ki- és betárolhatók az eladótéri hűtőbe. Így a kifolyó tejtermék után a padlót könnyű feltakarítani. A gond ott kezdődik, ha a tejtermék zárt hűtőregálon kerül bemutatásra. Itt már hasonló problémák merülhetnek fel, mint a húshűtők esetében. A rendszeres napi tisztítással és sűrű nagytakarítással ezen hűtők higiéniája tovább növelhető.

Szintén a karbantartás hiányára utal, ha egyes eleadótéri hűtőkből rendszeresen a padlóra folyik a kondenzvíz, amelyet a vásárlók széthordanak, így válhat a hűtőbútor környéke gusztustalan ragacsos masszává, amely az nemhogy az eladást nem segíti, de hosszú távon még el is riasztja a jobb érzésű vevőket.

Szintén vessünk egy pillantást a csemegepultok üvegeire. Ha azok maszatosak, akkor a tisztítás és higiénia hiánya itt is felmerül kérdésként. Milyen lehet a bútor belső része, vagy alsó tárolója, ha az eladó személyzet hagyja, hogy maszatos, foltos üveg mögül válasszon a vevő?

Összességében a tudatos vásárló figyeli nem csak a termék minőségét, de a tárolás módját és higiéniáját is. Ha látjuk, hogy a tároló berendezés higiéniája nem megfelelő, inkább ne vegyük meg az élelmiszert!