Hűtőmester

ipari és kereskedelmi hűtés szakmai blog

Hutomester

Önkiolvasztó rendszer – No Frost

16 Hozzászólás

nofrost hűtőszekrény

Sokáig sokan hitték: egy hűtőszekrény akkor jó, ha szép kövér jégréteget hizlal a hűtőfelületén. Márpedig a jégbunda éppen hőszigetelő tulajdonsága miatt igencsak káros a villanyszámlára és a hűtőszekrény elektromos fogyasztására. Ezért az úgynevezett “no frost” technológia valóban forradalmasította a háztartási hűtők működését, és egyre inkább bővül a piaci kínálata.

A gyártók ismertetőikben az automatikus fagyasztó-leolvasztási rendszert többféleképpen, de leginkább a “no frost” elnevezéssel jelölik. Az új rendszer lényege, hogy amíg a korábbi hűtőkben hűtéskor a hideg levegő a nehézségi erő hatására lassan lefelé süllyed, az új hűtési rendszerben a hűtőtér hátfalán lévő ventilátor gondoskodik a hideg levegő gyors és egyenletes keringéséről.

A légáram az elpárologtató felé “tereli” a nedvességet is tartalmazó levegőt, a nedvesség ráfagy az elpárologtatóra, ahonnan az időkapcsolóval vezérelt fűtés hatására leolvad. A keletkező olvadékvíz összegyűlik a fagyasztót működtető kompresszor feletti tálkában, amelyből annak melegétől elpárolog. A hagyományos gépektől eltérően nem képződik dér vagy jég a hűtőszekrény falain, ezért higiénikusabb, és az élelmiszerek igen rövid idő alatt lehűlnek, ami kb. 50 %-os időmegtakarítást jelent.

A no frost rendszerben az intenzív légáramlás miatt a belső terek szinte semmit sem deresednek, tehát nincs szükség leolvasztásra. A hűtőközpont belső deresedését a hűtőciklusok utáni rövid leolvasztó ciklusok akadályozzák meg, a keletkezett olvadék vizet pedig egy csövön keresztül e célra rendszeresített műanyag tálkába vezetik, ahonnan a víz a kompresszor melegétől lassan elpárolog.

Bár kétségkívül a leghatékonyabb és legkényelmesebb a no frost rendszerű hűtőgép, azonban ez nem a legolcsóbb megoldás is egyben. A többletköltség oka főleg az, hogy e hűtőcsodákban a legkorszerűbb hűtéstechnikai elveken alapuló, többfunkciós, több hűtőzónás kombinált készüléket találunk.

A hagyományos hűtőszekrényben a hőelvonás az egyben fagyasztóként is használható rekesz, vagy a hátlapra belülre erősített lap útján történik. A no frost készülékek “hidegközpontja” rejtetten beépített. A levegőt egy szintén nem látható beépített ventilátorral fújják át rajta, a folyamat során a levegő lehűl, és a hűtőgép belső légvezető csatornáin jut a megfelelő hűtőzónába.

Minden hűtőzóna hőmérséklete külön programozható, a belső terek hőmérsékletét beépített érzékelők figyelik. Az elektronikus vezérlő az érzékelők utasításaira nyitja vagy zárja a levegő beömlő nyílásainál elhelyezett zsalukat. A hőmérséklet attól függően változik, hogy mennyi hideg levegő kerül az adott hűtőtérbe. Így a belső terek hőmérséklete igen jól szabályozható.

A hagyományos mélyhűtő zóna (-18C) és normál hűtőzóna mellett (4-8C) lehetőség nyílt egy külön 0 fokos zóna létrehozására, ami optimális halak, saláták és egyes zöldségek tárolására. A 0 C-os zónában 6 napig friss marad a gyümölcs, a zöldség, a saláta, és só, vitamin- és víztartalmát is megőrzi. Mig 0 C-on 90 %-át, addig 5 C-on csak a 65 %-át. A normál hűtőtérben tárolt zöldség, saláta gyorsan elveszíti frissességét. A levelek elfonnyadnak, elvesztik üde, zöld színüket. A 0 C-os zónában viszont majdnem egy hétig friss marad minden. További lehetőség a 8-12 fokos zóna, amely a “pincehidegen” fogyasztható italok hűtésére ideális.

A no frost rendszerű gépek közül az egyik nagy világcég, a Bosch által gyártott bruttó 312 literes hűtőkomplexum. (Jó tudni, hogy ma már minden, magára valamit is adó nagy hűtőgépgyártó cég kifejlesztette a maga no frost elven működő csúcsmodelljét.) A négy hűtőzóna kialakítása azonban nem jellemző a többi forgalomban lévő gépre. Az Electrolux (Zanussi) például az italhűtőrekeszt elhagyta, de helyette nagyobb befogadóképességű mélyhűtő rekeszt kínál. Szellemes a Creda (angol gyártó) megoldása: a készülék három hűtőzónájából a felső hagyományos hűtőszekrény, az alsó mélyhűtő, mig a középső 70 literes tér hőmérséklete +8 és -18 fok között tetszés szerint állítható be. Igy például +4-+8 fok hőmérsékletre állítva a hagyományos hűtőteret, -18 C-ra állítva a mélyhűtő teret növelhetjük, de természetesen 0 C-ra is programozhatjuk, kihasználva e tárolási hőmérséklet speciális előnyeit (pl. salátafélék tárolásához).

Idővel mind gyakrabban találkozhatunk a no frost elvvel a mélyhűtőszekrények széles családjában is, ahol az automatikus leolvasztás hagyományos módja nem alkalmazható, és ezért a legtöbb fagyasztószekrényt ma még rendszeresen le kell olvasztani.

Forrás: hkvsz.hu

Előző cikk

Jó tanácsok háztartási hűtőgépek kiválasztásához

Következő cikk

Környezetkímélő megoldások a raktérhűtésben (1. rész)

16 Hozzászolások

  1. Lyon

    Minden van,csak pénz is legyen:)
    Ámde a cikk kitünő! Profi iromány.

  2. Gaben

    Tisztelt Hűtőmester! Én a napokban vettem egy Indesit BAAN 13 (0) hűtőszekrényt, ami nem no frost technologiával készűlt, de mégis azt írják, h nem kell leolvasztani, hiszen az automatikusan történik. Látni is, h jegesedik a hátulja aztán az szépen leolvad és egy csövön kifolyik és a kompresszoron lévő tálban elpárolog. Akkor az milyen technologia? Hiszen a hűtési rendszer statikus. Arról nem beszélve, hogy az éves energiafogyasztása kevesebb egy ugyanekkora indesit no frost tecnologiával készűlt hűtőjénél.
    Várom válaszát, amit köszönök.
    Tisztelettel.Gábor

  3. Roland

    Tisztelt Gaben! A te Indesit-ed ugyan nem no-frost, de rendelkezik egy “autómata” leolvasztóval. Igen. DE: csak a hűtőben. Mivel a levegő páratartalma a “hideg” részhez fagy hozzá, ott jegesedik legjobban ahol hűt. A tiédnél az egyszerű fizika olvaszt. Megszűnik a hűtés, a +4 – +8 fokos hűtőben a jég magától megolvad és kifolyik. A no-frostnál a fagyasztórészben található a “hűtőfelület” ami így értelem szerűen mindig minusz fokos, tehát nem olvad le magától ugyan úgy, mint ahogy a te kombid fagyasztórésze sem. Minél többet nyitogatod, annál előbb jegesedik. Tehát összefoglalva: A no-frostnak a fagasztója sem jegesedik, számottevően. A fogyasztáshoz: Igazán kwh/nap amit érdemes nézni, nem azt hogy hány wattos a készülék. No-frostban az önleolvasztás fűtőszállal történik, mivel a párologtatót (hűtőradiátor)+fokosra kell melegíteni ahhoz hogy a jég leolvadjon róla. Ennek a fűtőszálnak a teljesítménye is beleadódik a hűtő teljesítményébe, de közel sem irányadó fogyasztásban. De lévén hogy az összes hűtőközeg a hűtött légtérben van, és nem “hátúrol van felrögzítve” mint hagyományos mód, így eleve magasabb a hatásfoka, ezáltal kevesebb a fogyasztása. (adott kategóriában) A hagyományos több hideget elpazarol a szigetelésen, ami nem a hűtő belseje. Remélem tudtam segíteni. Tisztelettel: Roland

  4. nézek

    Végre megtudtam, miért nem melegszik a total no frost hűtőm kívülről..

    a szaratovot értettem, most már ezt is..

    Köszönöm a korrekt levezetést.

  5. Janicsár

    Tisztelt Hűtőmester!
    Egy nem egészen 2 éves Zanussi kombinált hűtőszekrény keseríti meg napjainkat.Fagyasztó része no frost üzemű.Úgy 2-3 havonta úgy dönt hogy nem fagyaszt tovább.A márkaszervíz szerelője mondta hogy olvasszuk le,mert pára került a ventillátorába és megfagyott.Megnézni nem jöttek,ez csak telefonos segítség volt.A sok kidobott holmi mellett,rengeteg bosszúságot is okoz.Megvettük a no frost jellege miatt és mégis sűrűbben olvasztgatjuk mint bárki más.Ön szerint sincs rá gyógymód?Típushiba vagy javítható gondja lehet?Még garanciális,nem lenne mindegy.Válaszát előre is köszönöm!Tisztelettel:Janicsár

  6. Alex

    Tisztelt Janicsár!

    A hűtőd problémájára természetesen van megoldás!
    Mivel a leírásod alapján eljegesedik, így egyértelmű hogy a leolvasztással van a gond. Ezt a problémát több lehetőség is előidézheti. Ez lehet egy rossz elektronika ill. ha a leolvasztást egy úgynevezett olvasztást szabályzó motor vezérli,akkor az is tönkre mehetett. Ha ezekkel nincs gond akkor lehet a fűtőbetét rossz vagy egy hőbizti ami elszállt. Mivel garis a készülék, mindenképpen hívd a szervizt mert ez nem egy javíthatatlan hiba!!!

  7. zsolt

    Tisztelt Hűtőmester!Van egy daewoo FR 590 NWX
    típusú hűtőm.Időközönként lefagy és olvasztgatni
    kell.Szét lett szedve a ventillátor működik
    a fűtőszál ki lett próbálva,fűt.
    Telefonon hívtam egy elég neves szervizt,ahol
    nagyon kedvesek voltak,de azt a választ kaptam,kár is próbálkoznom,mert ez a márka kivonult az országból és semmilyen alkatrész nincs.Gondoltam külön áramot adok a fűtőszálnak egy időkapcsolóval,míg egy másik kikapcsolja a kompresszort.Igen ám,de mértük,hogy a fűtőszál max hőmérséklete szobahőmérsékleten 250°c amit 5perc alatt ér el.Kipróbáltam napi egy alkalommal
    5percre direkt áramot adtam a fűtésnek addig a hűtőt áramtalanítottam.Egy hét múlva szétszedtem belenézni és teljesen le volt jegesedve a hűtőtest a kompresszor szinte folyamatosan üzemelt.Következő héten 15 perc/nap fűtés, helyzet:ugyan az.Milyen megoldás létezik?

  8. Nia

    Tisztelt Hűtőmester!

    No-frost fagyasztószekrény vásárlásán gondolkozom, de sajnos nem találok számomra megfelelő méretet. Nekem elég elnne egy kisebb is, de eddig csak 150cm-tól feferlé találtam. létezik kisebb?
    Más: Jelenleg Zanussi ZV 130 BO fagyasztóm van,de rendszeresen bejegesedik az ajtaja felül.küldenék képet is róla, csak ide nem tudom betenni. köszönöm a segítségét.

  9. wenton

    Tisztelt Hűtőmester!
    10 éves Whirlpool S20B RWW22-A/G side-by-side tipusú hűtőm az utóbbi időben nem olvaszt le. A fagyasztó térben lévő eltakart hűtőbordákra annyi jég rakódik, hogy a ventilátor nem képes cirkuláltatni a hideg levegőt a fagyasztó térből (ami ilyenkor legfeljebb -14 fokig hűl le) a normál hűtőtérbe (ami kb. +14 fokra melegszik fel). A szerelő szerint a két teret elválasztó zsalu a hibás, ki akarja cserélni kb. 50 eFt anyagáron, de kiszereltem és megnéztem: nyit-zár, tehát működik. A leolvasztás után kb. 3 hétig megy rendben (közben gondolom rakódik lassan a jég) és az után újra jelentkezik az elégtelen hűtés a le nem olvasztott jég miatt. Lehetségesnek tartja-e, hogy valóban a zsalu hibás (mert ha nem, kidobott pénz…), vagy mágis inkább a leolvasztó rendszer valamelyik eleme lehet hibás?
    Köszönöm válaszát!

  10. Balázs

    Sziasztok!
    Segítséget szeretnék kérni. Két hűtőt nézegetek.
    1. ZANUSSI ZRB35210XA No Frost hűtőszekrény
    2. GORENJE RK 6192 KX (egyéb tulajdonságai miatt ez jobban tetszik)
    A fagyasztó részen a Zanussi No Frost technológiával rendelkezik, a Gorenje FrostLess-el. Olvasgattam, hogy melyik technológia mit takar. A kérdésem az lenne, hogy a gyakorlatban annyival többet ér a No Frost?

    Ha tehetem, kerülöm a hűtő/fagyasztó olvasztását
    Előre is köszi!
    B.

  11. Hena

    Tisztelt Hűtőmester ! Mostanában azt vettem észre a hűtőgépemen ( Hansmark)hogy belül a hátfala bederesedik vastagon és mintha a motor egyfolytában megy , nem áll meg. Ez szerintem rendellenes!? Mi baja lehet? Köszönöm Hena

  12. Pankáné Vinkler Ágnes

    Tisztelt Hűtőmester!

    Nekem egy Whirlpool 6. érzék Hűtőm van . A problémám a következő. Egy villám csapás óta a hűtő ventilátorja állandóan megy ajtó nyitásra sem áll le hol lehet a hiba?
    Mert emiatt le jegesedik. kérem ha tudsz valamit akkor segíts mert több szerelőt kérdeztem már de senki nem ért a No-frost hoz köszönöm

  13. Kitty

    Kedves Mester!
    Ha megtenné, hogy ma délelőtt válaszol(csak máig akciós a gép)SAMSUNG RB29HSR2DWW/EF ezt venném meg. A No frost mit takar? A hűtőmben is leolvaszt önmaga?272kw/h a z évi fogyasztás. Ez sok? 39 db a hang-zaj.95000 az ár.Mi a véleménye a készülékről?Köszönettel:Kitty

  14. Mattyasovszky Jenőné

    Tisztelt Hűtőmester!

    Elolvasva a no frost működést és az automata leolvasztást még most sem értem, hogy mi az a nagy különbség : Az, hogy nem egy tálkára megy ki,a keletkezett víz, hanem egy elektronikai rendszer/ami nem látszik/ fűt, és így párolog el a víz?
    Hogyan működik a no frost mélyhűtő része? azt sem kell leolvasztani?
    Mit jelent az ikerhűtési rendszer? Olvastam a levelek között azt, hogy ha az elektronikai rendszer meghíbásodik akkor fűt a hűtőgép, na erre aztán nincs szüksége senkinek.
    Néztem egy Liebherr 55cm-s-es automata és egy no frost ugyanolyan kondíciójú gépet ,az egyik 145 ezer a no frost 190 ezer. 50 ezer különbség?
    Sajnos nálam a konyhabeépítése miatt csak 55 cm-es jégszekrényre van lehetőség, Millió 60 cm -es van, de 55 cm-es alíg. Tudna egy jó márkát ajánlani, mert én másikat nem találtam, sak a Liebherrt, mivel számomra fontos az is, hogy legalább 80 literes legyen a mélyhűtője. tisztelettel : Mattyasovszky

  15. Borsi

    Tisztelt Hűtőmester!

    No Frost hűtőszekrényt szeretnék vásárolni, sajnos nem nagy a választék, mivel nekem csak max 56 cm széles hűtő jöhet szóba, az fér be a régi helyére. Az LG-nek van egy ilyen modellje (LG GTB362SHCL, total noFrost) ami szóba jöhetne, de sajnos ennek az ajtaja nem megfordítható, az Electrolux-nál találtam még megfelelő szélességűt, de erre csak azt írják, hogy noFrost rendszerű. Arról érdeklődnék, hogy mi a különbség a Total NoFrost és a NoFrost között. Mert ha a Total jobb, akkor mégiscsak amellett döntenék, mivel árban hasonlóak.
    Köszönettel Borsi

  16. Hoffman Péter

    Tisztelt Hűtőmester!
    Van egy indesit no-frostos hűtőm!Az a problémám vele,hogy nem kapcsol ki.Mi lehet a baja?
    Előre is köszönöm!

Minden vélemény számít!

Hűtőmester

ipari és kereskedelmi hűtés szakmai blog