A kereskedelmi hűtőbútorok, hűtőkamrák feladata a friss és fagyasztott élelmiszerek rövid időtartamú átmeneti tárolása, az áruk bemutatása, a vevő kiszolgálásának, illetve az önkiszolgálásának a lehetővé tétele. A friss élelmiszerek részére 0…+10 °C közötti, a fagyasztott élelmiszerek részére -18 °C-nál nem nagyobb hőmérsékletet biztosítanak. Jellemző a belső kényszercirkulációs hűtés, amely ventilátor segítségével történik, és a nagyobb nedvességleadású (száradásra hajlamos), előhűtötten érkező áruk tárolására szolgáló zárt hűtőkészülékekben gyakoribb.
Tag: tárolás (Page 1 of 3)
A hőmérséklet anyagcsere-folyamatokat szabályozó szerepére évszázadokkal ezelőtt rájöttek. Megfigyelték, hogy hideg környezetben, hűtőkamrákban a növények életfolyamatai lényegesen lassíthatók, sőt meg is gátolhatók. A gyümölcs hűtésének a fogyaszthatósági idő meghosszabbításában és a veszteségek csökkentésében jelentkező gazdasági hasznát már a múlt században igazolták.
Több gyártó is úgy hirdeti borhűtő készülékeit, hogy duál-zónás, vagy multi hőmérséklet szabályozású készülék. Arra keresünk magyarázatot, hogy ezek a készülékek hogyan működnek.
A piacon a minőség határozza meg az árat, a fogyasztó értéket kíván a pénzéért. A gyümölcstermesztés felvirágoztatásának, a jövedelmezőség biztosításának a legbiztosabb módja a fogyasztók, hűtőkamrák egész éven át kiváló minőségű gyümölccsel való ellátása. Ennek egyetlen lehetősége, ha az egész termékláncot felszereljük hűtőkapacitással, hogy a szürettől a fogyasztóhoz való megérkezésig hűtőláncról lehessen beszélni.
A háztartási berendezések közül minden bizonnyal a hűtők és a fagyasztószekrények fogyasztják a legtöbb energiát. Éjjel-nappal működniük kell, hiszen e nélkül a felhalmozott élelmiszer megromlik. Üzemük során azonban sok villamos-energiát fogyasztanak. Azonban egy kis praktikával, odafigyeléssel a költségek nagymértékben csökkenthetők. Lássunk most tíz jó tanácsot a Hűtőépítő szakembereitől a probléma kezelésére.
Néhány tipp, amelyet érdemes megfontolni mielőtt üveg tolóajtós hűtőbútort vásárolunk. Meglehetősen sok gyártó alkalmaz üveg tolóajtókat a hűtőbútorok kialakításánál, mivel a tolóajtók nagy előnye, hogy a hűtőbútor vagy hűtőtér előtt nem szükséges a nyílóajtó nyitásához szükséges hellyel kalkulálni. Így az eladótéri, vagy háttér üzletberendezés jobban optimalizálható. Magyarul az üveg tolóajtós hűtők helykihasználása jobb, mint nyílóajtós társaiké.